A GYŐZTES, SCHZOL ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA
Végre eljött a Tanodás élő verseny, nagyon vártam már, mert szeretek élőben játszani, és kíváncsi voltam, kiket rejtenek a netes nickek. Végülis harmincnégyen gyűltünk össze, ami egész jó kis létszám szerintem. Nagyon örültem, mikor kihirdették a vakszinteket, és kiderült, hogy milyen lassú az emelkedés. Úgy éreztem, ez kedvez nekem, mert nem szeretek a vakok szorításában játszani.
Az egyik nyolc fős asztalhoz kerültem, szerencsémre Vasika - akitől tartottam - nem itt ült, viszont megkaptam Mikit, az ikertestvéremet, tőlem kettővel jobbra. Ennek alapvetően nem igazán örültem, hisz jól játszik, de hát mégis csak a tesóm, így egyrészt elég jól ismerem a játékát, másrészt reméltem, hogy nem velem akar majd nagyon csatázni. A többiekről az asztalnál nem igazán volt elképzelésem, illetve Andiról (Orchidea) úgy gondoltam, hogy elég feszes lesz, Ádámról (v2dr) pedig azt, hogy inkább laza agresszív. Ezeknek persze semmi konkrét alapja nem volt, ezt egyszerűen az első benyomás miatt feltételeztem. A többiekről úgy gondoltam, majd játék közben alakítok ki képet, de alapvetően őket is inkább feszesként könyveltem el. Úgy jöttem a versenyre, hogy csak az első hely érdekel, így inkább vállalok esetleg nagyobb kockázatokat is, de nem akarok loholni a mezőny után. A stratégiám kezdetben az volt, hogy olcsón floppot nézek, akár rosszabb lapokkal is, és flopp után próbálom elvinni a kasszát.
Elkezdődött a játék, és tényleg mindenki nagyon feszes volt, csak a tutira tartott és emelt általában, így az első szünetig kb. 3 terítés volt összesen az asztalon. Az első szünetre sikerült 2200-ra felmennem az 1500 induló zsetonról. Egy jobb lapom volt ez alatt, egy JJ, amivel olyan 300at vittem kb. Ha jól emlékszem, ezzel nekem volt a legtöbb zsetonom az asztalnál, de nem vezettem sokkal, és zsetonhiányban sem volt igazán senki nálunk. Ekkor hallottam, hogy más asztalon van, aki már négyezer fölött jár. A harmadik vakszinten volt az egyik sorsdöntő partim.
Második beszélőként besurrantam
-mal, utánam mindenki dobott, a nagyvak (v2dr) passzolt. Nekem ekkor 2200 zsetonom volt, neki 1800 körül. A flopp
volt, amire Ádám 200-zal nyitott. Ezt szinte rögtön tartottam, mert úgy gondoltam, azért nyit ekkorával egy 150-es kasszára, mert azonnal el akarja vinni, és hogy azt gondolja, nekem nyílván nem segített a flopp. A törn
lett, ekkor a kassza 550 volt, amire Ádám emelt 400at. Na ekkor nagyon gondolkodóba estem, hogy vajon még mindig próbálkozik-e semmivel blöffölni, vagy talán van egy kettese a nagyvakon, de úgy gondoltam, hogy ha tényleg az van nála, akkor kivárt volna, de azért nem voltam biztos benne. Ekkor még volt nagyjából 2000 zsetonom, neki a 400-zon kívül mintegy 1200.
Úgy határoztam, hogy "rákérdezek" a kettesre, és visszaemeltem 1000-ig. Úgy gondoltam, ha nincs semmije, akkor dobni fogja, hisz marad 1200, amivel még egyáltalán nem áll rosszul. Erre kapásból all-innel válaszolt. Tehát megint nekem kellett döntenem. A kassza 550+1000+1600=3150 volt nagyjából, és nekem 600-at kellett tartanom, tehát ha a kasszaesélyt nézzük, akkor 5,25:1-hez volt. Ami alapvetően nem elég, ha neki kettese van, hisz akkor nekem csak 4 kiutam van, ami nagyjából 9% esély. Viszont ha nincs kettese, akkor szinte biztos, hogy jobb vagyok, mert fullja nem valószínű, hogy van, ha meg dámánál alacsonyabb pár van a kezében, akkor is jobb vagyok. Én úgy éreztem, hogy pár van a kezében. A tartás mellett szólt még az is, hogy ugye Ádámról el tudtam képzelni a blöffölést, sokkal jobban, mint bárki másról az asztalnál, illetve az is, hogy ha megadom, és bukom a partit, nekem még akkor is marad 400 zsetonom, és csak 60 a vak, tehát még lenne esélyem visszajönni. Arról nem is beszélve, ha megnyerem a partit, akkor eléggé vezetni fogok az asztalnál, és tudom majd érvényesíteni a játékom. Így hát végül tartottam. Ádám
-t mutatott, és szerencsére a river nem segített rajta, így felmentem 4000-ig, ő pedig távozott a versenyből. Mint utólag kiderült, zed 32-t dobott, és Andinál is volt egy kettes. Ezen az asztalon ezen kívül nagyobb nyeréseim már nem voltak.
Volt egy
-om, amihez floppban két szín plusz egy A jött, majd törnre még egy A, riverre pedig még egy szín. Ezt egy 44-es végig megadta, ezzel vittem egy közepes kasszát. Illetve volt egy
-em, amire egy K magas flopp jött, egy pikkel. Én passzoltam, a másik partiban lévő játékos, aki azt hiszem a flopp előtt is emelt egy kicsit, most emelt kb. 2/3 kasszát. Mivel volt elég zsetonom, és nem volt biztos, hogy van K-ja és nem csak egy folytatólagos emelést csinál, ezért tartottam. Turnre jött egy hetes, amit megint passzoltam, ő emelt egy fél kassza körülit, én tartottam. River előtt bejelentettem, mindegy mi jön, emelek, egy K jött, amire kb 1/3 kasszát emeltem, erre eldobta.
Időközben az élen álló Arius is ide ült az asztalhoz, de vele nem volt itt semmi komolyabb partim, a vakjait általában ellopkodtam. Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy volt egy KK-m, amivel kiejtettem Andit, de ekkor neki már csak 40 zsetonja volt, amit Miki 3 nagyvaknyi (180) emelésére adott meg, én flopp előtt visszaemeltem, Miki dobta, Andin pedig nem segítettek a közös lapok, és sajnos távozott. Ez még viszonylag az elején volt.
Ezen kívül még egy partit megemlítenék, ami vicces volt. Néhány parti előtt, mielőtt megnéztem volna a lapom, megnéztem, hogy a többiek hogy reagálnak a saját lapjukra, és mit cselekszenek velük. Egyik ilyen esetben kisvak voltam, így szép sorjában végignéztem, ki mit csinál. Mindenki dobta, így én voltam soron. Úgy gondoltam, szórakozom kicsit, így nem néztem meg a lapom, kíváncsi voltam, valakinek feltűnik-e. Kiegészítettem a vakot, a nagyvak pedig passzolt. A flopp
volt, amire én emeltem 80-at a 120-as kasszára, de sajnos a nagyvak tartotta. Ekkor megnéztem a lapom, hátha szerencsém van, és tényleg jó lapom van, de sajnos nagyon rosszak voltak, mégpedig
. A törnre jött még egy káró, amire emeltem egy fél kasszát, ugyanis ha nem emelek, tuti bukom a partit, de így még volt esélyem megnyerni. Tehát nyitottam egy fél kasszányival, amire a nagyvak bedobta a lapjait.
Mikor két asztal maradt, az enyém felbomlott, és átültem egy másikhoz, kb 6500 zsetonnal. Balomon Arius és zed ült (őt már régebben átültettek ide), utóbbi eddigre eléggé megerősödött, jobbomon "a hűsvízű kispatak", vagyis Peti ült, akivel rendszeresen együtt szoktunk játszani, így tőle kevésbé féltem, ráadásul nem is volt igazán sok zsetonja. Ennél az asztalnál ült Miki is, aki szintén nem állt jól, viszont itt volt stihl, aki már ekkor 10k körül járt. A maradék két játékosra sajnos nem emlékszem név szerint, de ha jól rémlik, közepesen álltak. Ekkor azt hiszem 50/100 volt a vak. Kezdésként egy partiban zed ellen vesztettem egy ezrest, de arra már nem emlékszem, hogy mivel. Itt sajnos már nem tudtam dominálni az asztalon, nem is igazán kaptam lapokat. Néhány kisebb kasszát vittem, amivel visszamentem 6700 körüli zsetonra.
Közben szép lassan fogytak az emberek, zed egy AK vs AQs csatában kikapott, floppra két párja lett, ahol all-inre mentek az élen álló sráccal, akinek viszont flösshúzója volt, amihez a riverben megjött az 5. szín, így zed távozott a versenyből 13-ként. Petit nem sokkal ezután elültették az asztalunktól. Miki közben duplázott Arius ellen egy 77 vs AQ csatában, ahol Ariusnak törnre jött az ász, de Mikinek riverre flösse lett, így Arius ekkor leszegényedett 3000 körüli zsetonra. Ezek után Miki egy 8 drillel kiejtett egy embert. Így már csak 9-en voltunk, amikor jött az első, és egyetlen komoly partim ezen az asztalon.
Kisvak voltam, előttem mindenki dobta, én JTo-val emeltem 1150re (400as nagyvaknál), amire Arius 3100zal all-int tolt. Ez azt jelentette, hogy a 4250es kasszára kellett 1950-et megadnom, ami kicsivel jobb, mint 2:1-hez, amihez olyan 35% esély kell. Ami a
-zel meg is van, ha Ariusnál nincs bubinál magasabb pár vagy bubi nagyobb segéddel. Két nagyobb lap ellen kb 35% esélyem van, ha csak az egyik nagyobb, akkor 40% körül, ha kisebb pár, akkor 45%. Ezen kívül, ha nyerem a partit, akkor döntőben vagyok, és 10k-val érkezem a döntő asztalra, ahol az átlag 6400. Ha pedig bukom, még akkor is marad 3500 körüli zsetonom, ami nem olyan kevés, hogy ne lehessen felállni belőle. Így a megadás mellett döntöttem, és Arius pontosan ugyanazt a két lapot mutatta, mint Miki 77-je ellen, vagyis
-t. Floppra
jött, amivel sorom lett, és Ariust már nem segítette a további két lap, így 9. helyen kiesett. (Bocsi, de meg kellett adnom.)
Elérkezett a döntő asztal a következő emberekkel - a sorrendet úgy írom le, ahogy ültünk, tőlem balra kezdem (a zseton mennyiség csak kb összeg): Zozo 2500 kb, Attila 3000 kb, stihl 13000, Gizdalord 5000, Vasika 7500, Mike 6500, Peti 4000 és én 9500. A döntő nagyon feszesen indult, sokáig még flopp sem volt, nem is igazán volt nagy zsetonmozgás. Őszintén szólva azt hittem, hogy Vasika agresszívabb lesz. Szerencsémre egy jó partival még viszonylag az elején kiejtettem őt, Zozoval együtt.
A parti a következő volt: 400-as vaknál Vasi emelt 1500-ra, amit én
-gyel tartottam, ekkor kb 8000 zsetonom volt. Úgy éreztem, meg kell adnom magamnak az esélyt, hogy drillt floppoljak egy kis párral, mert ezzel jó eséllyel sok zsetonját el tudom venni, talán még ki is ejthetem. Neki ekkor kicsivel több mint 7000 zsetonja volt. Mögöttem Zozo 2500zal all-int tolt, ami számomra egy nagyon szerencsés összeg volt, mivel így Zozo visszaemelése nem számított szabályos visszaemelésnek, mert ugye Vasi 1100zal emelt, Zozo pedig csak 1000-rel emelt vissza, így Vasi nem tudta tovább emelni a tétet, csak tarthatott, tehát a 6500-as kasszára az 1000-t már "kötelezően" megadtam. A flopp
volt, Vasi all-int tolt, amit én elfogadtam. Vasi
-t Zozo pedig
-t mutatott. A törnre és a riverre értéktelen lapok jöttek. Így Zozo lett a 8., Vasi pedig 7.
Ezek után megint folytatódott a feszes játék, amikor előállt egy hasonló helyzet. Stihl elölről emelt 3-4 nagyvakra, én 55-tel tartottam, Attila mögöttem all-in, Stihl nem emelhetett vissza, így mindketten megadtuk. A floppban nem jött ötös, stihl emelt, én dobtam. Stihl kiejtette Attilát a kezében lévő AA-val. Így öten maradtunk. Ismét feszes, flopp nélküli játék a következő kiesőig, aki Gizda volt. Ő se mindennapi partiban esett ki.
Gizda flopp előtt emelt 3-4 nagyvakra, amit Peti tartott, a flopp K magas volt, ahol Géza rögtön all-int tolt, de hibázott, mert nem ő volt soron, így a házi szabály értelmében ő ebben a partiban már nem emelhetett. Mindezek ellenére Peti all-int jelentett, amit Gizda kapásból megadott a QQ-jával, de Peti egyik lapja egy K volt, ami kitartott. Így négyen maradtunk: Stihl, Miki, Peti és én. Tudatos összejátszás nem volt, de azért vigyáztunk egymásra Petivel és Mikivel, és egymással nem igazán csatáztunk. Így Gergő elég nehéz helyzetben volt, szép lassan fogytak a zsetonjai. Egy olyan parti volt, ahol még lett volna esélye kiejteni. Ekkor nagyjából azonos zsetonnal álltunk, és ő első beszélőként 3 nagyvakra emelt, amit én
-tel tartottam. A flopp
volt, amire én all-int toltam, és ő bedobta a két hármast, amit a kezében tartott. Utólag belegondolva, tényleg veszélyes játék volt, de ekkor volt egy olyan megérzésem, hogy én vagyok a jobb, és nem fogja tartani. De igaza volt Vasikának, hogy érdekes játék volt részemről, viszont mivel úgy éreztem, jobb vagyok, nem engedhettem, hogy megnézze Gergő a törnt.
Ezek után Gergő szép lassan fogyott, egészen olyan 5-6 ezerig, ekkor all-int tolt azt hiszem A7-tel, amit Miki JJvel megadott, és Gergő az előkelő 4. helyen végzett. Így hárman maradtunk, és ugye teljesen jól ismertük egymást, meg a zseton készlet is egy helyre megy tulajdonképpen, tehát annyira már nem volt itt komoly a játék, de azért én szerettem volna megnyerni a versenyt, vagy legalább azt, hogy ha nem én, akkor Miki nyerjen. Mindenkinek ugyanannyi zsetonja volt, de tényleg, nekem 17500 körül volt, Petinek és Mikinek meg 17000 és 16500. A vak 500/1000 volt. Mikit pár parti után kiejtettem. Első beszélőként emeltem 4 nagyvakra 99-cel, amire all-int tolt. Tudtam, hogy nincs nagyon jó lapja, ha meg elbukom, akkor Mikinek adom a sok zsetont, amivel reméltem, hogy meg tudná nyerni a versenyt. Így tartottam, és elvertem az ő 88-át.
Ketten maradtunk Petivel, vele már sok párbajt lejátszottam, nagyjából tudtam, mikor, mit, hogyan csinál. Pár parti erejéig csak lopkodtuk egymás vakjait, egy partiban törnnél az emelésére visszaemeltem, amire dobott, így az utolsó parti előtt 40 000 : 10 000 volt nagyjából az állás.
-tel besurrantam, Peti 2500-ig emelt, először dobni akartam, de aztán úgy gondoltam, Peti bármire képes emelni, főleg ha királya van, akkor nagyon szeret :-). Ezért úgy éreztem, ha jó a flopp, akkor enyém lehet a parti. A flopp
volt. Peti emelt 4000-t. Itt megint majdnem bedobtam már, de akkor ránéztem a zsetonjaimra, és láttam, hogy jobban vezetek, mint gondoltam, illetve bíztam, hogy jön egy 8as, akkor megnyerem a versenyt, és még a tízesek és hetesek is jók lehetnek. Meg talán ha pikk jön, akkor ki tudom blöffölni Petit, mert egyelőre úgy gondoltam, hogy neki sincs semmije, csak az a semmi nagyobb, mint az enyém. Úgyhogy tartottam, és közben meg is jegyeztem, hogy ez egy rossz call, amire Peti kérdezte, hogy flösshúzó-e. A törnre a lehető legjobb lap jött, a
. Ekkorra Vasika és Miki nagyban elemezte, hogy milyen kiráy lap a T7, én meg csak mosolyogtam magamban, hogy valóban de jó. Peti all-int tolt a maradék kb négyezrével, amit azonnal megadtam, Petinél
volt, amihez hiába jött a riverre a
, nem volt elég, így sikerült megnyernem a versenyt.
Nagyon boldog voltam, hogy nyertem, és az még inkább boldoggá tett, hogy Peti és Miki végzett mögöttem. Ez volt az első élő többasztalos verseny, amit megnyertem, eddig csak egyasztalos versenyeken tudtam diadalmaskodni. El kell ismernem, tényleg szerencsés napom volt, de szerintem minden egyes megadás helyes volt, és amikor a nagyobb összeget kockáztattam, akkor vagy sok maradt volna még (JT), ha bukom, vagy már eleve nekem volt jobb lapom, és nem nekem kellett javulnom (44). Ezek után boldogan hazatértünk Mikivel és Petivel, ahol egy pizzázás keretében ünnepeltük meg a sikert.
Köszönöm Vikinek és mindenkinek a szervezést, aki részt vett benne, és gratula minden helyezettnek.
Zoli





